Hát hogy is kezdjem. A tények.
Tavaly (2018) év vége felé, már nem is emlékszem, hogy októberben, vagy novemberben, szóval az egyik reggelen felkeltem az ágyból, és nagyon megszédültem. Aztán a következő reggel megint, és azután megint. Azazhogy mégsem itt kezdődik a történek, hanem 2017. október 27-én. Aznap egy matekverseny eredményhirdetésen voltunk Levivel, természetesen az utolsó pillanatban érkeztünk, és tele volt az amúgy nem kicsi terem, úgyhogy végig ácsorogtunk, illetve egy idő után Levkó le tudott ülni, de én csak ácsorogtam tovább. Ezzel nem is lett volna baj, ez is csak egy elfelejtett ácsorgás lett volna ácsorgásaim hosszú sorában, de egyszer csak el kezdett fájni a hátam, jobb oldalon, a vesém tájékán. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, váltogattam a lábaimat, próbáltam kényelmesebben ácsorogni. Mire hazagyalogoltunk már elég szarul éreztem magam. A legrosszabb az volt az egészben, hogy akármit csináltam, egyre rosszabb lett a fájdalom. Akármilyen pózt vettem fel, lefeküdtem, összegörnyedtem, összegörnyedve feküdtem, nem enyhült, sőt, egyre erősödött. Így esett, hogy az aznap esti Apocalyptica koncertre, amit nagyon vártam, én vettem rá a jegyeket, és azon ritka alkalmak egyike lehetett volna, amikor kettesben lehetek Levivel, végül más vitte el őt. Én meg azalatt a körzeti orvosnál könnyeztem a váróban. Oda még egyedül botorkáltam el, azt mondanám, még jól is esett a séta az október végi hűvösben. A doki szerencsére nem nézett szerencsétlen drogosnak, és egy beutaló mellett adott valami fájdalomcsillapító injekciót. Bébi értem jött, és amikor beszálltam a kocsiba, egyik pillanatról a másikra, eltűnt a fájdalom. Később vizsgálgattak ultrahanggal, de semmit sem találtak, és az a fájdalom azóta sem tért vissza.
Szóval a szédülés. Amúgy elég egészséges vagyok, nem is emlékszem, mikor voltam utoljára táppénzen, kórházban, betegként kétszer voltam életemben, utoljára több, mint húsz éve. Ennek megfelelően kicsit berezeltem, és mivel egy otthoni mérésnél a vérnyomásom is magasabb volt a normálisnál, első lépésként elbattyogtam a kardiológiára. Ott annak rendje-módja szerint megállapították, hogy semmi baja a szívemnek, úgyhogy a neurológia és a fül-orr gégészet következett. A körzeti orvos mellékesen adott beutalót ultrahangra is, mondván, ellenőrizzék, hogy az egy évvel ezelőtti fájdalmat okozó, feltételezett vesekő ügyében mi a helyzet.
A szédüléssel kapcsolatban az az eredmény született, hogy nincs semmi komolyabb bajom, úgynevezett "jóindulatú helyzeti szédülés"-ről van szó, szervi oka nincs, csak túl sokat bámulom a monitort.
A január eleji ultrahangon sem talált semmit a doki, legalábbis a medencei régióban, ugyanis amikor már végzett a beutalón szereplő vizsgálattal, még megnézte a pajzsmirigyemet is, teljesen önszorgalomból, amit ezúton is köszönök neki. És ott talált egy másfél centi átmérőjű göböt.
A lelettel még aznap visszamentem a körzeti dokihoz, aki a sokat látottak nyugalmával adott ugyan beutalót pajzsmirigy szcintigráfiára, de megjegyezte, hogy csak azért, mert a kolléga javasolta a leleten, és nem kell ezzel sietni, szerinte különben sincs ott semmi. Ez mondjuk azért volt kicsit furcsa, mert a lelethez tűzött felvételen egy konkrét napfogyatkozásként figyelt a nem kicsi fekete köröcske.
Ezután próbáltam telefonon időpontot szerezni a vizsgálatra, de sosem vették fel a telefont, én meg úgy voltam vele, a körzeti orvos nem esett pánikba, én nem érzek semmit, kívülről nem látszik semmi, a meló is nagyon sok volt, mi már januárban elkezdünk beszámolót készíteni, és március elején el is fogadja a közgyűlés, szóval nem foglalkoztam a dologgal. Amikor kicsit lecsendesedtek a dolgok, személyesen bementem a Péterfybe időpontért. Ez is megér egy misét különben, a szörnyen lepukkant, felújítást utoljára a világháború után láthatott kórházban, egy külön bejáraton lehetett bejutni a diagnosztikai részlegre, amit nem a kórház működtet, hanem egy magáncég, az Affidea. Benyitsz a tekintélyes, de kopott, hatalmas faajtón, ami semmiben sem különbözik a kórház egyéb bejárataitól, amiken keresztül a hatvanas évekbe kerülhetsz, de itt nem. Itt hetes ékzár kódolva, és átlépsz egy másik világba, ahol fehérek a falak, jó illat van, és minden másban is hozza a modern egészségügyi intézmények csillaghajó érzetét.
Szóval megvolt a szcintigráfia, de ekkor már éreztem, hogy itt gáz van. Az előjegyzés és a vizsgálat között eltelt hétben ugyanis már érezni kezdtem, hogy valami feszít a nyakamban. Nem igazi fájdalom ez, inkább csak egy kellemetlen érzés, és időnként olyan érzésem is van, mintha a torkom fájna. Szóval hétfőn vizsgálat, csütörtökön eredmény. A göb két és fél centisre nőtt (azaz egy hónap alatt egy centit, közel kétszeres átmérőre), ráadásul a szarabb fajtából való, hideg göb.
Természetesen eddigre a neten fellelhető szakirodalmat többé-kevésbé elolvastam, úgyhogy tudtam, hogy a meleg göb jó hír, mert az szinte mindig jóindulatú, a hideg göb rossz hír, mert az vagy rákos, vagy azzá válhat. Úgyhogy most péntek van, és aspirációs citológia. Aztán meglátjuk.
